Limone sul Garda – 6. nap
Nem akartam kihagyni a lebegő bicikliutat, így most betettük a kocsiba bringát és úgy mentünk el Limone sul Garda-ba, ahonnan a bringa út indul. Ez a város egyébként a citrom hazája. Először felfedeztük ezt a kis citromos várost. Minden házon a házszám és a névtábla kerámiából van és citrom díszítés biztos van rajta. 🙂
A város fekvése csodálatos, állítólag az egyik legszebb elhelyezkedésű település a Garda-tónál.
A város régen citromültetvényeiről volt híres, állítólag ez volt Európa legészakibb része, ahol még termeltek citromot egészen a 17. századtól, és nem mellesleg az egyik legjobb minőségű citromot is itt állították elő.
Felfedezésünket a citrusmúzeummal kezdtük, itt láthattuk a citrusok történetét, termesztésének módját, illetve a régi üvegházak jellegzetes fa kereteit is, amik meghatározzák a városképet. A kereteket, ahol a citromot termesztették a tópartról induló hegyoldalakra építették és hatalmas falakkal védték a hideg széltől. A termőföldeket a Garda-tó déli részéről hozták ide, mert az eredeti talaj nem volt megfelelő minőségű. A hatalmas oszlopok, amik ma is láthatók, a tetőt tartották télen. A novemberi első faggyal fedték be kezdetben fával, később üveggel is, a réseket pedig száraz fűvel tömködték be. Ezzel a télikerttel megvédték a citromokat. A 17. században Európa legnagyobb citromtermesztése folyt itt. A citrom többször is beérett az év folyamán, a limonei citromot kétszer-háromszor értékesebbnek tartották az egyéb, délen termesztett citromoknál. Sajnos az 1. világháború alatt a falu elnéptelenedett és elpusztultak a kertek, a visszatérő lakók nem kezdték újra a citromtermesztést.
Egészen az 1940-es évekig csak vízen vagy a magas hegyeken keresztül lehetett megközelíteni a várost, ezután épült ki Riva felől a számos alagúttal tarkított sziklába vájt út, ahol mi is jöttünk.
Kinézelődtünk magunkat a múzeumban, a városban, a tóparton, ettünk, ittunk, fagyiztunk, majd lővettük a bringákat és megkerestük ezt a híres bringa utat.
Őszintén szólva nem volt akkora élmény bringázni rajta, mint ahogy be volt harangozva. Maga a víz felett „lebegő” rész mindössze kb. 2 km, az oda vezető bringaút zsúfolt és meredek. (összesen kb. 10 km-et mentünk) Magán a lebegő bringa úton szerencsére nem voltak sokan, sokan gyalog mennek egyébként rajta végig. Nagyon szép volt, ahogy a víz felett 50 m-rel a szikla falában vezetett az út, de volt egy szakasz, ahol picit lejtett az út, le lehetett látni teljesen a vízig, és őszintén szólva eléggé elfogott a tériszony. Így gyorsan végigtekertem rajta, hogy kipipáljam, visszafelé jobb volt, mert legalább emelkedett, de nem vágyom ide vissza. Hiába ez Európa egyik leglátványosabb bringaútszakasza, élmény szintje messze alacsonyabb a tegnapinál.
