Nápoly – 1. nap
Késő este érkeztünk a reptérre, és bár a beutazás feltétele a negatív covid teszt és az oltás volt, a reptéren senki nem nézett semmit. Sem Budapesten, sem Nápolyban. Úgy mentünk keresztül a reptéren, mint a Covid előtti időkben. Mivel csütörtök este indultunk, a reptér elég üres volt, fura volt ezt így látni. Azt hittem ez alapján, hogy alig lesznek a gépen, de kb.70%-ban azért tele volt. Nápolyi reptérről tömegközlekedéssel viszonylag egyszerűen be lehet jutni a városba, de mi a taxit választottuk, mert nem a legbiztonságosabb negyedben foglaltam szállást, és nem akartunk a szűk sikátorokban csomagokkal bolyongani. A spanyol negyed szélén szálltunk meg, ami csupa szűk egyirányú utcából áll és olyan, mint egy labirintus. Persze a taxis nem tudott elvinni a szállásunkig, így mégis bolyongtunk egy kicsit a szűk, sötét utcákon, ahol egy-két száguldó motoroson kívül nem találkoztunk mással. Szerencsére rövid időn belül megtaláltuk a szállásunkat, aminek nemcsak a neve volt nápolyi stílusú apartman. 🙂 Egyébként a taxis nagyon kedves és segítőkész volt, kaptunk kedvezményt a készpénzes fizetésért és még meg is állt egy automatánál, hogy legyen készpénzünk. És milyen jó, hogy van Revolut bankkártyánk, mert így a készpénzfelvétel teljesen ingyenes volt. Hivatalos taxiba ültünk, de előre megállapodtunk az árban, a szállásadónk elmondta előre, hogy mi a normál ár a reptérről, így nem tudtak (és nem is akartak) átverni. A szállásunk környéke azért elég sokkoló volt elsőre.
A mai napon annyi volt a célom, hogy benyomást szerezzünk Nápoly különböző arcaiból.
Először elmentünk reggelizni és körbejártuk a környékünket, hogy tudjuk, hogy mit hol találunk. Van egy hangulata a spanyol negyednek, itt első kézből tapasztalhattuk meg, hogy milyen lehet Nápolyban élni. Egyik lakásból simán át lehetett látni a másikba, hangszigetelés sem sok volt, így hallani is lehetett szinte mindent. A szemközti ház ablaka max. 2-3 méterre volt a mi erkélyünktől, így könnyen beszédbe lehet elegyedni a szomszéddal, ha épp ő is kint áll az erkélyen. Sajátos látványt nyújtanak a pici erkélyéről lógó száradó ruhák. Eső ellen úgy védik a ruhákat, hogy nejlon zacsival letakarják a ruhákat.
Az utcát nagyobb méretű bazalt kövekből alakították ki, ami sajnos tele volt szeméttel, törött üvegekkel és rengeteg kutyaszarral. Az eső is esett kicsit, így még lehangolóbb látványt nyújtott az utcakép. A száguldó motorosok félelmetesek voltak, alig pár cm-re húztak el mellettem, nem tűnt úgy, hogy érdekelné őket, hogy elütnek e valakit vagy nem.
Jópofa, hogy rengeteg graffiti van a falakon, ad egy kicsit bohém hangulatot ennek a környéknek. Ezen kívül rengeteg kis hangulatos étterem van errefelé, amik ebben a január közepi teljesen szezonon kívüli időszakban üresen álltak és hiába várták a betérő vendégeket. Egyébként csak covid igazolvánnyal lehet éttermekbe, múzeumba, tömegközlekedési eszközökre menni. Az EU-s oltási igazolvány QR kódját viszont szigorúan ellenőrzik mindenhol.
Miután elfogyasztottuk a buffalo mozzarellás paradicsomos szendvicsünket és a nagyon pici, méreg erős 1 kortynyi igazi nápolyi kávét, elindultunk felfedezni ezt az első látásra nem annyira szép várost.
Egy kis “felülnézettel” kezdtünk, azaz a fogaskerekűvel felmentünk a jómódú Vomero negyedbe, ahonnan a várból ráláttunk az egész Nápolyi-öbölre. Ez a része a városnak sokkal élhetőbb, tágasabb, tisztább.
Sétáltunk a Castel Sant’Elmo erődben, ami szinte mindenhonnan látható, régebben Nápoly jelképe is volt. Innen fantasztikus kilátás volt az egész Nápolyi-öbölre.
Ezután a dombtetőről a városközpontba vezető egyik lépcsőn lesétáltunk az óvárosba. Ezeket a lépcsőket még az ókorban építették, sajnos itt is sok volt a szemét és a törött üveg.
Az óvárosban is sétálgattunk picit, itt nem lehetett kihagyni a Sansevero-kápolnát, ahol egy lefátyolozott Krisztus szobrot lehetett megnézni, ami a UNESCO világörökség része. Ez nem véletlen, fantasztikus ahogy rátapad a fátyol a testre, mindez márványból kifaragva. Michelangelo is megirigyelné. Sajnos nem lehetett fotót csinálni, ezért javaslom, hogy keressetek rá a neten, nagyon szép. Ez a kápolna egyébként egy családi kápolna és mai formáját egy nápolyi szabadkőműves páholy vezetőjének köszönheti. Az alagsorban van 2 „szobor”, amit anatómiai gépnek neveznek, igazi emberi csontvázakat körbefonja az emberi érhálózat, részletesen látszanak a vénák, artériák, izmok. Úgy néz ki, mintha a fa gyökerei fonnák körbe a csontokat. Állítólag méhviaszból, drótból és semelyből készült az érrendszer, de van olyan legenda is, hogy a szolgáit ölte meg és az ő érrendszerüket látjuk, melyet speciális alkímiai módszerrel konzervált.
Imádtam, hogy alig voltak a kápolnában és a jegyért sem kellett sorba állni. Szerencsére alig van turista.
Eddigre azért már megéheztünk es nekiestünk egy igazi, isteni nápolyi pizzának. Itt nem nagyon lehet tévedni, hisz Nápoly a pizza szülőhazája. (egyesek szerint)
Miután kicsit belekóstoltunk az óváros hangulatába, megnéztünk 1-2 barokk templomot (a legnagyobbat is), folytattuk utunkat a királyi negyedbe, a Plebistico térre, a királyi palotához. Itt a közelben van milánói mintára egy Umberto galéria nevű bevásárló udvar, ami az elegáns és stílusos oldalát mutatja Nápolynak. Itt a világ legdrágább márkáinak az üzletei találhatóak. Ez egy nagyon elegáns része a városnak, csodás kilátással az öbölre.
Aztán azért, hogy ne csak fentről, hanem alulról is lássuk Nápolyt, elmentünk a Bourbon galériába, ami egy föld alatti alagút rendszer. Ezt az egyik király kezdte el építeni, hogy összekösse a királyi palotát a kikötővel, ha esetleg menekülnie kellene, majd a 2. világháború alatt óvóhelyként szolgált. Kb. 1 órás vezetésen vettünk részt, nagyon érdekes dolgokat tudtunk meg a nápolyiak életéről, babonáiról, illetve megnéztük azokat a tárgyakat, amiket a háború után hagytak itt. Volt itt pl. csomó autó az 50-60-as évekből, mert egyszerűen úgy gondolták akkor, hogy a lyukon bedobják a roncs autókat, jó lesz az ott. Legelképesztőbb nekem az volt, hogy itt is volt szegény és gazdag negyed, a szegényeknek csak egy lyuk volt a wc, a gazdagoknak volt ülőke is, de 5000 emberre jutott kb. 7 db wc és zuhanyzó.
Este nem volt túl nagy élet az utcán, csak 1-2 étteremben üldögélt pár ember. Igaz, hogy január van és nincs túl meleg (kb.10-12 fok), de mi is mindig kint ültünk, olyan késő őszi hangulatú volt így az este. Sétáltunk picit a parton, majd visszamentünk a szállásunkra kipihenni a nap fáradalmait.
A nápolyiak hangosak, de nagyon kedvesek és segítőkészek, angolul nem sokan beszélnek. Megnéztük a kivlágított öblöt, aztán már metróval mentünk, az egyik legszebb állomás, a Toledo mellett laktunk.
