Nápoly – 2. nap
Ma egy kicsit kipihentük a tegnapi napi sokkot, amit a mondjuk ki, elég koszos és csúnya város okozott. Nápoly olyan, hogy kell egy kis idő, mire megszokod és elkezded felfedezni a benne rejlő szépségeket, csodákat. Az egész város egy élő történelem, tele csodálatos épületekkel, emlékekkel, művészi remekművekkel. És nem utolsó sorban isteni a konyhája. 🙂 De elsőre a zajt, a káoszos közlekedést, a gyalogosokat semmibe vevő autósokat es motorosokat, a koszt, a kutya kakit, a bosszúságot, amit az okoz, hogy semmi nem működik rendesen és még a metró is 15-20 percenként jár, ha éppen jön egyáltalán. Szóval kimenekültünk a városból es felmentünk a Vezúvra es megnéztük Herculaneumot.
Úgy kezdődött, hogy a pályaudvarra vezető metró szombaton nem járt, így jobb híján elindultunk gyalog. Találtunk egy buszt, ami úgy tűnt, hogy megy a pályaudvarig, de még mielőtt az megérkezett volna a buszmegállóba, jött egy jelzés nélküli busz es a helyiek szóltak, hogy szálljunk fel rá, mert ez megy a pályaudvarra. Honnan tudták, hogy oda tartunk? Talán abból, hogy túrafelszerelésben voltunk? A lényeg, hogy sikerült megérkezni Ercolano-ba, ahol egy magán busszal felmentünk a Vezúv tetejére.
A buszmegállóból kb. 20 percet kellett még felfelé gyalogolni, hogy elérjük a krátert. És igen, végre megláttuk! 🙂 Nekem régóta bakancslistás, hogy ide feljönnek. Óriási lyuk, alig lehetett lelátni az aljáig, az egyik oldalán jött ki belőle a kénes füst. A kráter szélén lehetett egy kb. 1 km-és szakaszon sétálni, és a 360 fokos panoráma sem volt egy rossz látvány. Azt mondták, hogy az utolsó kitörés 1944-ben volt és addig ugyanúgy füstölt a teteje, mint az Etnának, de azóta már nem.
Ezután megnéztük Herkulaneumot, ami Pompei-el egyidőben, i.sz. 79-ben pusztult el a Vezúv kitörése miatt, de ezt még nem tárták fel teljesen. (Nem is fogják, hiszen a mai Ercolano város ráépült az ókori városra) Ez a tehetősebb lakosok nyaralóhelye volt, és valószínű, hogy Pompei-el ellentétben, itt sikerült a lakosok nagy részének elmenekülni.
Vettem egy könyvet, ami tartalmazza a feltárt házak sztorijait, illetve vannak benne olyan oldalak, ahol rekonstruálták, hogy hogy nézhetett ki régen az a ház. Sajna kicsit kevés időnk maradt, de nagyjából végig tudtuk nézni, jópofa volt, ahogy a térkép alapján kerestük a “fontos”, szép, gazdagon megmaradt házakat, illetve a könyv alapján láthattuk, hogy milyen lehetett a város fénykorában.
A könyv alapján így lehetett rekonstruálni a múltat:
Ezután visszamentünk Nápolyba, sétáltunk az óvárosban, vacsiztunk megint egy pizzát és hazasétáltunk. Ma már jóval több ember volt az utcán, látszik, hogy itt a hétvége.
