Verona – 1. nap
A városnézést a Verona Arénával kezdtük, ami sajnos egy földrengés következtében még a 12. században majdnem teljesen leomlott, de az évszázadok alatt folyamatosan javították, újra építették, így még a mai napig használható, kiváló akusztikája miatt leginkább opera előadások helyszínéül szolgál. (kb. a fele használható) Pont most kezdődött a nyári opera fesztivál, este volt is már előadás, amire persze hónapokkal előtte lehet jegyet szerezni, így arra nem tudtunk menni.
Rengeteg tér, kedves kis utcák, üzletek, éttermek, kávézók, sikátorok teszik hangulatossá a szerelmesek városaként elhíresült Veronát. Az egész város Shakespeare, Rómeó és Júlia regényére építi turisztikai hírnevét, ami lássuk be, elég vicces. Verona azzal azonosul, hogy mivel a regény Veronában játszódik, ezért biztos ez a város volt a valós helyszíne a regénynek és itt biztos élt egy Rómeó és egy Júlia is, akik a regény főhősei. Természetesen megvan a templom, ahol összeházasodtak, a ház ahol laktak, az erkély, ahol Júlia híres „ó Rómeó, miért vagy te Rómeó” sóhaja elhangzott és a kripta, ahol mindketten meghaltak. Az már mellékes, hogy a regény pár száz évvel hamarabb játszódott, mint ahogy ezek a helyszínek felépültek. Persze, a szíve mélyén mindenki tudja, hogy a regény egy fikció és nem valós történeten alapul, de Verona lakói úgy döntöttek, hogy nem baj, azért hátha mégis van egy kis igazság abban, amiben hisznek és turistalátványosságot csináltak ezekből a helyszínekből. Cuki egyébként ettől a város nagyon.
Így mis is úgy döntöttünk, hogy megnézzük, hogy hol lakott Júlia és hol van az a kripta, ahol eltemették. Először megnéztük a sírját, ami egy régi monostor kriptája. Mag a környezet, a monostor és a múzeum nagyon szép, békés, kellemes, nyugodt helyszínen van.
Volt egy család, a Scaligeri dinasztia, aki a 13-14 században Veronában uralkodott, és emellett az egész környéken felvásárolták a birtokokat és ezeket a jellegzetes fecskefarkú kastélyokat/várakat építették. Nekik volt ez a fura családi címerük, a szárnyas kutya, mely a sisakjuk tetején is ott virított.
Ezután felmentünk az Adige folyó túloldalán lévő domb tetőre, melynek tetején fekszik a San Piedro templom. Célunk az volt, hogy fentről lássuk Veronát, innen tényleg csodálatos volt a kilátás, a hőség ellenére hősiesen megmásztuk a lépcsőket. Megérte. 🙂
Ezután visszasétáltunk az óvárosba, megnéztük az Anasztázia bazilikát (domonkos rendi gótikus stílusú templom) és Júlia házát. Az udvaron van egy Júlia szobor, amihez kapcsolódik egy olyan babona, hogy ha megfogod a bal mellét, akkor szerencséd lesz. Csomó turista ezt megteszi, így a bal melle a szobornak sokkal kopottabb és emellett sorban állnak a fotózkodni vele. Számomra a legviccesebb, hogy Júlia erkélyéről belülről a házból van a sorban állás a fotóért, holott onnan aztán semmi nem látszik abból, hogy hol vannak. A ház abból a szempontból érdekes volt, hogy meg lehetett tapasztalni, hogy hogy nézett ki egy középkori gazdag család háza.
Emellett megnéztük még a nyüzsgő Erbe teret, a Signori teret és csak úgy céltalanul sétálgattunk az óvárosban, megálltunk egy fagyira vagy egy igazi olasz vacsira.
Verona óvárosa nem nagy, gyalogosan bejárható, mi a meleg miatt néha buszoztunk, ami ugyanannyi ideig tartott, mintha gyalogoltunk volna, de legalább volt rajta légkondi. 🙂 Verona nagyon tetszett nekünk, egy igazi kis ékszerdoboz.
